Az asztma világnapja
2019.05.08
1998 óta május 7-én ünneplik az asztma világnapját
1998 óta május 7-én ünneplik az asztma világnapját, hogy fokozzák a betegséget illető tudatosságot és ismertessék annak veszélyeit. Ezt a kezdeményezést a World Initiative for Combating Asthma (GINA=Global Initiative for Asthma) szervezi.
A WHO becslései szerint az asztmás betegek száma mára már több mint 235 millió főt tesz ki. Évente pedig mintegy 400 ezren halnak meg.
Magyarországon minden évben egy kis városnyi, azaz 15-20 ezer új beteggel bővül az asztmában szenvedők száma, pedig már ma is mintegy 300 ezer diagnosztizált beteg él hazánkban, és feltehetően további 150 ezer ember életét nehezíti meg a betegség tüdőgyógyász szakorvosok 2019-es becslései alapján.
A légúti betegségek kialakulásának egyik legjelentősebb faktora a munkahelyi légszennyezés. Friss tanulmányok szerint a légszennyezés, különösen a nitrogén-dioxid, évente több ezer új asztmás esetért lehet felelős. Az összes allergiás betegség közül az asztma a leggyakoribb okozója a betegség miatti hiányzásoknak, a kórházi ellátásnak, a fogyatékosságnak és a halálnak.
Azon betegségek, melyek kialakulását a levegőben lévő magas portartalom okozza (pl. pneumoconiosis, asthma bronchiale), jelentik a legnagyobb veszélyt a munkavállalók számára. Éppen ezért a munkahelyi feltételek javítása esetén a munkavállalók egészségének védelme elsődleges szempont kell, hogy legyen. Figyelembe véve, hogy a munkahelyi por (főleg csarnokban dolgozó alkalmazottak számára) rákkeltőnek minősített anyag, csak olyan porelszívó rendszereket ajánlott használni, amelyek megfelelően megtervezettek és képesek a környezeti levegő javítására azáltal, hogy 0,1 mg/m3 alá csökkentik a hátramaradó por mennyiségét. Ezzel kapcsolatban érdemes elolvasni Mi az a por, és miért veszélyes a munkavégzés során? című korábbi, tanulságos cikkünket is.
A NESTRO Lufttechnik GmbH által kifejlesztett elszívó-, és szűrőrendszerek optimális megoldást kínálnak 20 éve már Magyarországon is főleg fa-, papíripar és hulladékhasznosításban tevékenykedő cégek számára. A termékek és szolgáltatások a munka- és életkörülmények javítását célozzák meg az által, hogy nagymértékben csökkentik a levegőbe kerülő szennyezőanyag koncentrációt.
Por-és forgács elszívó berendezések megtekintése
Igény esetén keresse fel a Nestro Hungária Kft. irodáját telefonon vagy e-mailben, ahol szakértő munkatársak segítenek, ha az Ön problémájára is a Nestro elszívás technikája jelentheti a megoldást! A honlapon kívül a közösségi média népszerű platformjain is jelen vagyunk: a Facebook, Instagram, LinkedIn oldalakon, ahol további részletek kerülnek megosztásra a termékekkel, újdonságokkal, szolgáltatásokkal kapcsolatban.