Borászatok figyelem!

2020.11.06

Új borászati gépek, technológiai berendezések beszerzése után igényelhető támogatás.

A szőlőfeldolgozáshoz, valamint a borászati technológiához kapcsolódó gépek vásárlására 2020. november 2-ával közel 3,4 milliárd forintos, több ütemben megnyíló támogatási lehetőség érhető el a borászatok számára. A támogatás – bizonyos feltételek teljesülése esetén – a 2020-ban már megvalósított, illetve a jövőben megvalósuló beruházásokra is igényelhető. A kérelmeket a Magyar Államkincstár erre a célra kialakított elektronikus felületén kell benyújtani.

Támogatási kérelmek benyújtása

Az újonnan tervezett borászati beruházásoknál a támogatási kérelem 2020. november 2-a és 22-e között adható be.

A már megvalósult beszerzésekre akkor vehető igénybe a támogatás, ha a borászati gép gyártási ideje a kifizetési kérelem benyújtásakor nem haladta meg a két évet, vagy a borászati gépet első alkalommal 2020. január 1-je után helyezték üzembe, illetve a borászati gépet a rendelet kihirdetése előtt vásárolták. A már megvalósult beszerzéseknél megegyezik a kifizetési kérelem és támogatási kérelem, amely 2020. november 30-a és december 21-e között nyújtható be.

A támogatás célja

Hozzájáruljanak a borászati üzemek szőlőfeldolgozó, borkészítési vagy palackozási infrastruktúrájának fejlesztéséhez, valamint versenyképességük növeléséhez. Új borászati gépek, technológiai berendezések beszerzése után igényelhető támogatás, a vállalkozás összteljesítményének javítása, valamint a minőségi borászati termékek előállítása vagy forgalmazásra történő előkészítése érdekében.

A támogatás mértéke

A támogatás intenzitása a Közép-Magyarországi régión (Pest megye és Budapest) kívül 50% (nagyvállalatok számára 40%), míg azon belül 25% (nagyvállalatok számára 20%).

Támogatást igénylők köre

Az a borászati termékek előállítására, kiszerelésére, illetve tárolására vonatkozó működési engedéllyel rendelkező természetes vagy jogi személy, amely a megvásárolt gép tulajdonosa és üzemeltetője.

A támogatás további részletei az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból a borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez igényelhető támogatásról szóló 53/2020. (X. 27.) AM rendeletben olvashatók.

Amennyiben vállalkozása a fenti feltételeknek megfelel, és korszerűsíteni, vagy bővíteni kívánja gépparkját a Nestro Hungária Kft. megbízásával, használja ki a lehetőséget!

Cégünk segít a pályázat menedzselésében, illetve igény esetén akár a komplett pályázat megírását is vállalni tudjuk. Forduljon hozzánk bizalommal!

Nestro Hungária telephely